Születésnapi levél - Iszlai Zoltánnak
"Születés-napodra azt kívánom, ne hagyd magad legyőzni a körülmények és az idő által. Találd meg magadban azt a kisfiút, aki első regényét betegágyában fekve írta - a megjelenés reménye nélkül - egy kék-lila füzetbe."
(Ézsiás Erzsébettől)
Kedves Zoli!

Tudom, hogy nem örülsz ennek a kerek évfordulónak, de bízom abban, hogy szokott humoroddal felülkerekedsz az idő korlátain...
Amikor megismertelek a nyolcvanas években, akkor is éppen nehéz periódusban voltál, mert első feleséged súlyos beteg volt.
Mégis mindent megtettél, hogy a légkör a hajdani Film Színház Muzsikánál békebeli legyen. Valahogy így képzeltem el anno az újságírást, amikor erre a rögös pályára adtam a fejem. Ez a jól szerkesztett, a szakma és a közönség által egyaránt kedvelt hetilap volt számomra a kulturális újságírás csúcsa. Te pedig a kedvenc főszerkesztőm. Ezt a jelzőt rajtad kívül senki sem érdemelte ki, pedig számos, ma már a "megszűnt" kategóriába sorolt, nagynevű újságnál dolgoztam.
Te már az Élet és Irodalomnál is hoztad megszokott formádat: a látszatra szelíd, de annál igényesebb szerkesztőt, az ironikus humorú férfikollégát, aki sosem titkolta, hogy érdeklik a nők.
Ez nemcsak számos írásodból, hanem a rendszerváltozás után megjelent nagyregényedből is kiderül. Ez a szívemnek legkedvesebb műved, amelyben egy háromszéki lány nagyívű élettörténetét írod meg, aki nem más, mint második feleséged édesanyja.

Írtál verset, és erre kaptad József Attila-díjadat 1982-ben. Kálnoky László szerint ezek a művek "sötéten játékosak és komor humorúak". Az életben azonban ragyogó a humorod. Székely apától és cseh anyától származó ironikus-groteszk világlátásod ékesen megnyilvánul a Csirip-szótár gyerekszáj-gyűjteményében, vagy a Makutyi dumákban, amelyeket a korabeli sajtó közölt hétről-hétre.
Mert 1965-től 199O-ig, a Film Színház Muzsika megszűnéséig aktívan jelen voltál a magyar sajtóban, annak is a jobbik részében: a kulturálisban. Szerkesztetted az Új Könyveket, kritikai rovatod volt az ÉS-ben, majd főszerkesztője lettél a színházi hetilapnak. De ma is írsz az egyre gyérebben működő (vagy talán már nem is létező) kulturális sajtóban. Mert kit érdekelnek ma a könyvek, amikre Te az egész életedet tetted fel?
Mostanában ha beszélgettünk balatoni azíliumodban, borongósabb voltál, mint korábban. Nyilván mert hazai közállapotaink, különösen a kultúra helyzete téged is elkeserít.

Születésnapodra azt kívánom, ne hagyd magad legyőzni a körülmények és az idő által. Találd meg magadban azt a kisfiút, aki első regényét betegágyában fekve írta - a megjelenés reménye nélkül - egy kék-lila füzetbe.
Isten éltessen!


Ézsiás Erzsébet
2003-11-07 06:34:00