„Ajándék mindenkinek…”
VIDOR-napló utolsó
Igen: a „szárnyas Idő” hirtelen elröpült. A kilenc nap egyetlen pillanat volt. Egyetlen vissza nem térő izzás, derű, láz és fiatalság, lendület, zene és álom. Ritka találkozások, boldogság, szerelem, hit, szépség, öröm és fájdalom: a fájdalom szépsége és a szépség fájdalma olvadt össze szívünkben a kora őszi éjszakák reszkető csillagboltozata alatt… (a képen Csákányi Eszter)
Az utolsó nap reggelén döbbentem rá, hogy mi mindent nem láttam a fesztiválból. Mert képtelenség lett volna ott lenni mindenütt akkor, amikor a programok részben párhuzamosan futottak, részben egymásba csúsztak. Lapozgatván a műsorfüzetet szomorúan konstatáltam, hogy nem jutottam el – többek között a kántorkoncertre, és bábszínházból is mindössze egyet ismerhettem meg. A Kossuth téren fellépő zenekarok közül csak néhány muzsikáját élvezhettem, hiszen ugyanabban az idősávban szerepeltek a budapesti és a vidéki társulatok a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán. Ugyanezért maradtam ki az utóbbi esztendő filmvígjátékainak vetítéséből is. Ha arról kellene viszont leltárt készítenem, mit láttam, kikkel találkoztam, beszélgettem, kiket fotóztam, hosszú lenne a névsor. Felejthetetlen maradt számomra az Aleszja Popovával készített interjú éppúgy, mint Csákányi Eszter, Tóth Ildikó, Szervét Tibor, Kern András, Györgyi Anna vagy Gáspár Tibor játéka, Szalóki Ági és a Gryllus-testvérek fellépése, a Csík Zenekar meg a Ska Cubano zenéje, a Bújjunk egymás árnyékába című műsor s a Déryné hadművelet a Jósa András Múzeum előterében.

Csákányi Eszter
 
S ha már múzeum: szombaton még, az utolsó pillanatban elcsíptem a Bálint Endre-Korniss Dezső-kiállítást. Az Antal-Lusztig-gyűjtemény jóvoltából megrendezett tárlat az Európai Iskola két meghatározó tagja életművének néhány darabját tárta a látogatók elé. A képzőművészet rajongói betekintést nyerhettek a művészpályák sajátos alakulásába. Korniss Dezső (1908-1984) gazdag és sokrétű alkotó korszakainak szinte mindegyikét reprezentálta néhány mű: a szentendrei s a párizsi esztendőkből éppúgy láthattunk műveket, mint a bábtervezés, illetve az animációs film felé forduló alkotások közül. Többször vissza-visszatértem a Szentendrei utca (1939), a Mérleges (1949-1950), a Kalligráfia (zöld mocsár) (1959), az Inferno (1963), az Illuminációk, s a Bábtervek világához. Sokáig elidőztem Bálint Endre (1914-1986) munkái, az Aranyborjú (1947), a Szent Flórián derűje, a Párizsi mappa (1947), az Utazás (1968), s az Átívelés (1977) és az öreg deszkalapokra festett képek (Triptichon, Hommage à Bartók) című alkotások előtt is.)
Kifelé araszolván a múzeumból, az aranyló, kora őszi napsugárban sütkérező Benczúr téri fák alatt eltöprengtem azon, hogy mennyit adott a VIDOR az érdeklődőnek, hiszen e napokon sűrítetten kaptuk a színház, a zene, az irodalom, a festészet, a fotó- és bábművészet, a tánc, karikatúra, a bűvészet, a népzene, a film, és még ki tudná, felsorolni, hány művészeti ág játékos és komoly teljesítményeit. Kétségtelen, akadtak katartikus és haloványabb produkciók, nagyszerű és lapos megoldások is. Akik azonban látták a Fotófogyatkozás vagy Csutkai Csaba képeit, hallgatták az Acquaragia Drom, a Muzsikás Együttes zenészeit, a Trio Rosenberget, Balogh Kálmánt és a Gipsy Cimbalom Band előadóit, a zeneiskola gitárosait, akikről arcképet rajzoltak a Kossuth téren, akik sétálhattak a pantomímesekkel, akik tapsoltak az akrobatáknak, akik hajnalig táncoltak a VIDOR Kertben, énekeltek a Bessenyei téren, akik megmártóztak a VIDOR Kádban – azok felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

Dolcsaja Vita, Katona László - Csákányi Eszter
 
Miként azok is, akik az esti díjkiosztó gálaestre váltottak jegyet. Az est első felében a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében Peter Pavlac: Dolcsaja Vita című darabja került színre Parti Nagy Lajos átírásában. A Galina Brezsnyeva alakját középpontba állító szatírjátékban (rendező: Ardai Petra, producer:Orlai Tibor) Csákányi Eszter fantasztikus pillanatokkal ajándékozta meg a közönséget. A remekül mondható, olykor útszéli, olykor líraian emelkedett, olykor groteszk humorral átitatott Parti Nagy-szöveg, illetve Csákányi hihetetlenül természetes, a figura frusztrációit is érzékeltetni képes, megkapó alakítása (partnere: Katona László) az idei VIDOR egyik legelementárisabb élménye volt.

A díjak kiosztása előtt Makk Károly, a színházi zsűri elnöke kifejtette: a VIDOR számára színes, színvonalas, izgalmas utazás. Hozzátette: ha egy fesztivál így képes megdobogtatni az emberek szívét, az ajándék mindenkinek. Elismerte, hogy nehéz összemérni egy amerikai vígjátékot és egy kamaraszínpadi előadást, azonban a lényeg tehetség és az érdekesség.
A közönség az idén nagy örömmel és egyetértéssel fogadta a zsűri értékelését. Különösen akkor zúgott fel a taps, amikor Tasnádi Csaba színpadra szólította Csákányi Esztert, Gáspár Sándort, Szervét Tibort, s Életmű-díjasként Kern Andrást.
Kern – hangjában némi meghatottsággal – elmondta: efféle díjat lezárulni készülő pályák esetében adományoznak. Ő ellenben még mindig úgy érzi, tizennégy éves, s azon töpreng, induljon-e a KI MIT TUD-on… Hozzáfűzte, hogy több VIDOR-on járt már, az itteniek rendkívül lelkes, színházszerető emberek. Ezért kicsit mindig úgy véli, nyíregyházi előadásaik jobban sikerülnek, mint a pestiek…

Kern András
 
A gála után a lányokkal még fölmentünk a színészbüfébe. Pár perc múlva Linda érkezett sietve, s tolmácsolva Eszenyi Enikő kérését: ha van jól sikerült fotó az Életmű-díjat átvevő Kern Andrásról, akkor küldjem át a titkárságra, majd ő továbbítja a Vígszínházba.
A büfében hatalmas nyüzsgés fogadott: gratulációk, örömteli összeborulások, boldog koccintások. Emitt a Nyíregyházi Televízió riportere állította kamera elé Mucsi Zoltánt és Scherer Pétert, amott az Ovibrader rendezője, Bagó Bertalan mobilon újságolta, hogy rendezése elnyerte a legjobb kamaraszínházi rendezésnek kijáró Capitano-díjat.
Ettünk egy vegaburgert, ittunk egy üdítőt, s elindultunk hazafelé.
A városban csend honolt.

A VIDOR Kert felől még zeneszót hozott a sötétség köntösébe időnként bele-belemarkoló szeptemberi szél, s Krúdy Gyula ismét magányosan ücsörgött a szelíd holdfényben némán veszteglő csézája ülésében. A „szárnyas időre” gondolt, a mögöttünk lévő kilenc napra, amikor szépség és öröm, fájdalom és szépség szívünkben eggyé olvadt a kora őszi éjszakák reszkető csillagboltozata alatt…

[ Karádi Zsolt ] 2011-09-05 16:02:00